A Margaréta Családos Egyesület 2010-ben alakult meg. Egyesületünk a családok és nagycsaládok érdekeit képviseli, illetve fontosnak tartja az élet és az anyaság tiszteletére nevelést, a házasságért és a jövő generációjáért érzett felelősség erősítését.

Ezeket családi rendezvények keretein belül igyekszik megvalósítani. Fontos szempont, hogy a társadalomnak azokat az értékeket mutassuk fel, amelyeket a családok, nagycsaládok képviselnek. Az egyesület elnöke: Kovácsné Czeglédi Mária Tünde


Több célt is kitűzött az egyesületünk. Rohanó világunkban a Föld egészségével és így az emberek saját egészségükkel keveset foglalkoznak, ezáltal a környezettudatos nevelést és szemléletformálást is bevettük programunkba. Ezt a fajta szemléletet rendezvények, konferenciák, tanfolyamok és szakmai tanulmányutak segítségével valósítjuk meg, valamint kicsiket és nagyokat megmozgatva hulladékgyűjtési akciót is indítottunk. A szervezet lehetőséget kínál önkéntes munkavégzésre, illetve diákoknak is lehetőséget nyújt, hogy az érettségihez szükséges munkát letöltsék.

Programjaink között minden évszakra található valami a különböző korosztályok számára. Előadásokat szervezünk, melyek szemléletformáló jelleggel kerültek megrendezésre. A pályázatokat figyelve igyekszünk minden lehetőséget kiaknázni annak érdekben, hogy minél szélesebb körben tudjunk segítséget nyújtani a rászorulóknak, illetve formáljuk a közösségi szemléletmódot és kellő kohéziót alakítunk ki a társadalomban.

A Margaréta Családos Egyesület célul tűzte ki a megélhetés szolidáris elemeinek erősítését, tudatos életvitelre való törekvés támogatását. Fontosnak tartja az egyesület a városi összefogást, melyet több színes rendezvénnyel igyekszik támogatni. Célunk az, hogy közösen mutassuk meg azokat a pozitív értékeket, melyeket a családok képviselnek: örömeinket, gyermekeinket, azt, hogy CSALÁDBAN ÉLNI JÓ! Az igazán fontos dolgok az életben nem tárgyakban, anyagi javakban mérhetők, hanem azokban, akik nap, mint nap velünk vannak.

További terveink között szerepel az eddigi jól bejáratott utunk követése, illetve új lehetőségek felkutatása, ami mentén tudjuk segíteni a helyi közösséget. Jövőnket és az egyesület jövőjét is úgy tudjuk elképzelni, ha a továbbiakban is ezen az úton haladunk, és a közösséggel együtt gondolkodva új ötleteket találunk ki, valósítunk meg. Úgy gondoljuk, hogy sikerült egy összetartó közösséget létrehozni, hiszen valamilyen ponton mindenki kapcsolódik a másikhoz. Legyen ez munka, család, iskola, vagy bármilyen múltbeli esemény.

CsakPONT Füzesgyarmat

EFOP-1.2.9-17-2017-00008 Édesanyák, mint társadalmunk alappillérei – nők munkaerőpiaci reintegrációja Füzesgyarmaton című pályázat keretében hármas konzorciumban (Margaréta Családos Egyesület a Füzesgyarmati Polgármesteri Hivatallal és a Mindennapok Női Szemmel Egyesülettel) dolgozunk. A projekt kiemelt célja az édesanyák munkaerőpiaci reintegrációja, a család és a nők, mint a családok motorja fontosságára való figyelemfelhívás és az atipikus foglalkoztatási formák népszerűsítése, ezzel is segítve a kisgyermekes édesanyák munkába állását.

„Minden gyermek egy ajándék. És rajtunk felnőtteken múlik, mennyi különleges kincs kerül elő a dobozból, mire felnőnek.”


Irodánk

5525 Füzesgyarmat, Klapka utca 34.

Facebook

Megtalál minket Facebookon is.

Írjon nekünk

margareta.egyesulet@gmail.com

NEA

A honlap a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával készült


Támogatóink